A jó pénzügyi tervezés egyik alapszabálya, hogy aki meg akar élni, annak a nettó jövedelmének kevesebb mint egyharmadát kellene lakhatásra költenie. Németországban egyre többen maradnak el ettől a céltól. A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) tanulmánya szerint a súlyosan túlterhelt háztartások aránya az újraegyesítés óta majdnem megháromszorozódott: 5 százalékról 14 százalékra – írta a Focus.
A statisztika „túlterheltnek” számít minden olyan háztartást, amely a rendelkezésre álló jövedelmének több mint 40 százalékát fizeti lakbérre.
Ezek a háztartások tehát jóval meghaladják a szakértők által felső határként javasolt 30-33 százalékot. Így túl kevés pénzük marad más kiadásokra.
Az alacsony jövedelműek vannak a legnagyobb bajban
A bérleti díjak emelkedése különösen az alacsony keresetűeket sújtja.
Ők átlagosan nettó jövedelmük mintegy 36 százalékát fizetik bérleti díjra.
Ezeknek az amúgy is pénzszűkében lévő embereknek a többsége tehát többet fizet a lakhatásért, mint amennyit megengedhet magának. Így még kevesebb marad más kiadásokra. A magas keresetűek átlagosan nettó fizetésük 22 százalékát költik lakbérre. Ez értelemszerűen nagyobb pénzügyi mozgásteret biztosít számukra.
Eközben Münchenben és Berlinben még a jól keresők számára is drágák a bérleti díjak, ahol az emberek átlagosan jövedelmük 37 százalékát fizetik egy háromszobás, a városközponthoz közeli lakásért. Nem csoda: aki Münchenben 68 négyzetméteres lakást bérel, annak havi bruttó 10 000 eurónál többet kell keresnie ahhoz, hogy az egyharmados küszöb alá csússzon. Ez alig kevesebb mint 5500 eurót jelent nettó szinten. Ezzel a két nagyváros megtöri a Németország egészére jellemző trendet: a tanulmány szerint az ország többi részén az elmúlt években nem fizettek kevesebbet a lakásokért. De nem is fizettek többet. A lakbér a jövedelem arányában nagyjából változatlan maradt.
Ez nem megoldás a magas díjakra
A DIW elemzése szerint nem várható, hogy a közeljövőben csökkenjen a lakások bérleti díja. A lakbérek befagyasztása legfeljebb rövid távon enyhítené a piacot. Hosszú távon azonban a bérlőket károsítja olyan mellékhatások révén, mint az építési ösztönzők csökkenése: kevesebb új lakás magasabb bérleti díjakat jelent. Egyes tanulmányok szerint a bérleti díjak befagyasztása rövid távon nem is lassítja a bérleti díjakat: a leleményes bérbeadók kiskapukat találnak, hogy a befagyasztás ellenére is növeljék a bérleti díjakat. A DIW szerint viszont a több szociális bérlakás különösen az alacsony jövedelműek számára jelenthetne könnyebbséget. A szociális lakások száma azonban az újraegyesítés óta mintegy négymillióról körülbelül egymillióra csökkent. A helyi önkormányzatoknak ezért újakat kellene építeniük.
